A kultúra élő egészét vizsgáló modern antropológia egyik első, meghatározó hazai mestere. Hitt a kultúrák szerves továbbélésében és komplex kutathatóságában; eredeti szakmáját, az etnográfiát nem csupán a paraszti életmód nosztalgikus leírásának tekintette, hanem élő, életképes tudománynak, amely nem áll ellen az új módszerek és eszközök bevezetésének, s amelyet filozofikus valóságértelmező szemlélet jár át. A jelenkor jellegét vizsgálva egyre nagyobb súlyt helyezett a vizuális kommunikáció és önkifejezés kreatív megfigyelésére. A kutatás, gyűjtés, tanulmányírás, előadás mellett maga is rajzolt, festett, fotografált.
Kunt Ernő Budapesten született. Édesapja, id. Kunt Ernő (1920-1994) országosan ismert képzőművész volt. A család 1960-ig Ózdon, attól kezdve Miskolcon élt. Ifj. Kunt Ernő Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett (1974), diplomájába a magyar nyelv és irodalom tanári, illetve az etnográfus muzeológusi képesítés bejegyzés került. 1976-ban tíz hónapig Finnországban vizuális antropológiával és thanatológiával foglalkozott. E két tudományterület lett azután saját kutatásainak fő iránya is.
1979-ben doktorált ( Temetők az Aggteleki karszt falvaiban ), 1985-ben védte meg kandidátusi értekezését ( Az utolsó átváltozás, a magyar parasztság halálképe ). A halál elfogadását, a mulandóság megélését taglaló, nagy etnográfiai és filozófiai tudásanyagot felölelő, témájukban és megfogalmazásmódjukban egyaránt korukat megelőző könyvei ( A halál tükrében , a Temetők népművészete , Az utolsó átváltozás ) megérdemelten nagy visszhangot váltottak ki a tudományos körökön messze túl is a nyolcvanas évek első felében.
A következő években Kunt Ernő egyre inkább vizuális antropológiai kutatásokkal, elsősorban a paraszti fotóhasználat kérdéseivel foglalkozott. E témakörben gyűjtőmunkát végzett (hosszabb ideig a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa volt), kiállításokat rendezett, előadásokat tartott nemzetközi konferenciákon (Zürich, Bergen, Göttingen), s maga is szervezett Miskolcon nemzetközi konferenciát ( Bild-Kunde, Volks-Kunde, 1988 ). Fotóantropológia című kötete, melynek kéziratát még ő zárta le 1988-ban, és javítgatta-szerkesztette a kiadásra előkészítve 1994-ben, vizuális antropológiai kutatásainak összegzése. A továbblépést a Hogyan olvassunk családi képeket? című, merész módszertanú, ám félbemaradt multimédia program ígérte.
Kunt Ernő szuggesztív személyiségével, karakteresen megfogalmazott világlátásával a kilencvenes évek fordulóján Magyarországon szerveződni kezdődő kulturális antropológia oktatás egyik kezdeményező személyisége volt. Vendégtanárként a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Svájcban a Jung Intézetben, illetve a marburgi Philips Egyetemen tartott előadásokat, majd 1993-ban a Miskolci Egyetemen megalapította a Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéket , melyet haláláig irányított.
Mindeközben erőteljes kreatív alkotómunkát is folytatott: rajzai folyóiratokban jelentek meg, 1977-től számos önálló fényképkiállítást rendezett Finnországban, Németországban, Magyarországon. A mulandóság szobrai című fotósorozatát 1985-86-ban Budapesten és az ország több nagyvárosában bemutatta. Kő és víz című, 1995 tavaszán a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházában megrendezésre került fotótárlatát is még életében kezdeményezte: utolsó éveiben készült fényképei a természet tárgyait szemlélve, meditálva a világ teljességéről és a magányról szólnak.
